Valamikor, még a hőskorban, volt egy ember, kinek neve Freidl Münch volt. Kit is tisztelhetünk a személyében? Egy német származású tervezőt, mérnököt, szerelőt, akinek az elméje végezetül a cikkünk alanyának megszületését eredményezte. A Mammüt (Mammoth) névre elkeresztelt motorkerékpár teremtője nem kis fába vágta a fejszéjét, mikor elhatározta, hogy mit akar. És nem is aprózta el ezt a gépezetet, amelyet egy NSU autó motorja hajtott, melyet közrefogott a beszédes váz, és igazán extravagáns alkatrészekből szerelte össze, aminek – előre utalva – meg is lett az eredménye, de erről majd később.
Az alkotó hosszú mérnöki karrierje alatt a Horexnek dolgozott. Mikor, 1956-ban a vállalat csődbe ment, Münch megvásárolt valamennyi vasat tőlük, amelyekből café racereket épített. 1966-ban pedig érkezett a meglepetés, hiszen kiadta a keze közül cikkünk alanyát.
Ahogyan már ellőttem az – egyik – poént, a bestiális gépezet lelkét egy NSU Prinz 1000 alkotta, egy jócskán testes, 996 köbcentis, léghűtéses erőforrás, amely 40 és 55 lóerő között volt képes pacikat leadni, a konfigurálás függvényében. A négysebességes NSU elérhető volt egy-kettő- vagy három karburátoros változatban is. Münch úgy gondolta, ez az a rendszer, ami tökéletes az ő szüleményének. Mily szerencse, hogy az NSU partnere lett neki és szállított neki motorokat a megálmodott gépállatához!
Az anyagkiválasztás és anyagfelhasználás terén jó döntések sorozatát hozta meg, ennek hála pedig egy viszonylag könnyű motorkerékpár lett a végeredmény: a motor mindössze 218 kg-os tömeget nyomott, ami bár elsőre nem is tűnik annyira karcsúnak, de azt ne felejtsük el, hogy ez a kétkerekű egy négykerekű rendszerével hajtott gépezet. Na, de, „hánnyal megy?”, ahogyan szokták kérdezni a használtpiacon. 185 km/órás végsebességet volt képes elérni, ami szerény véleményem szerint egy igencsak jó eredmény volt a ’60-as évek közepe tájékán.
Még a cikk elején utaltam rá, hogy Freidl Münch extravagáns, brutál mód extrás alkatrészeket használt a motor kivitelezéséhez, és hogy ennek meg is lett az eredménye. Nos, az árát piszkosul elkérték neki, ugyanis a ’60-as évek közepe tájékán egy Mammoth ára durván 4000 dollárra rúgott! Hogy mit is jelentett ez abban az időben? A BMW R69S 1700 dollár környékére járt, a Triumph Bonneville pedig nagyjából 1200 dollárért értékesített motorkerékpár volt. Természetesen a horribilis ára nem tántorította el a kétkerekűekért rajongókat, ugyanis miután Münch piacra dobta a gépezetét, hamarosan újabb megrendelések érkeztek.
1967 egy sikeres év volt Münch számára, beleértve az új műhelyt, amely Ossenheimben nyitott meg, Németországban, 20 alkalmazottal. Münch eközben partnerségre lépett Floyd Clymerrel (ő egy indiai származású, úttörő motorversenyző, kereskedő, újságíró, forgalmazó volt), akit gyakorlatilag Munch Motorcycles üzleti tevékenységeinek élére helyezett és részesedést ajánlott neki a cégével. Mint utólag kiderült, ezzel nem járt kifejezetten jól Freidl Münch, s bár egy nagyon élénk fantáziájú elméről beszélhetünk személyében, szárnyaló kreativitással, üzletemberként nem bizonyult jónak. A döntésével viszont a „piszkos munkát” ráhagyta Clymerre, s minden erejét a fejlesztésekbe fektette. 1966 végére már 30 Mammoth született, melyek közül szinte mindegyik az Államokban lelt gazdára.
Talán ebből is következhetett az, hogy az NSU az eddig meglévő 996 köbcentis Prinz erőforrás helyett egy jelentősen komolyabb, Typ 110-es lelket adott Münchnek. Mennyivel volt izmosabb a frissebb erőforrás? Hát sokkal! Jó, ennyivel én sem érném be. A vízhűtés maradt, most már viszont 1200 köbcentire hízott a játékszer, és 85 paci hajtotta a fogatot, és amiért még pacsi jár, hogy hagytak benne lehetőséget későbbi tunningra. Ezzel a teljesítménnyel pedig elérték, hogy mindössze 11 másodperc alatt gyorsuljon 160 km/órára. A csomagban még plusz jóságok is voltak, hiszen egy baromira megbízható gépezet születhetett. Na igen, de azért a masni mégsem kompromisszumok nélkül került rá. Vadmalac használatnál rettentően zabálta a gumit, de ha te mondjuk inkább a visszafogottabb motoros vagy, te sem mehettél volna el 16.000 km-nél többet vele, vagy ha már ez a táv összejön, szerencsésnek mondhattad volna magadat. Na igen, nincsen rózsa tövis nélkül, ahogyan nincsen Mammoth gumizabálás nélkül. Az 1970-es évek elején Münch piacra dobott egy sportosabb vasat, ami kreatívan a Sport-Münch nevet viselte. Ez már az előzőnél is kigyúrtabb volt, a pilótának 115 lóerő állt rendelkezésére.
1973-ba ugrunk, ahol ugyanis a Münch 1200 TTS-E lett az első motor, aminek benzinbefecskendezése volt, s mindössze 130 darabot gyártottak le belőle. Ahogyan a történet legelső motorjának, úgy ennek is volt hatalmas ellensége, ráadásul ennek a modellnek már kettő is. Az egyik az a csillagászati összegeket számláló 5135 dolláros ára volt (viszonyítási alapként újból: az akkori, hasonló kapacitású BMW-k 2000 dollár alatt voltak), a másik nagy ellenség pedig keletről érkezett. A világ motorjai változtak, a japánok pedig felzárkóztak.
Az év végére a Münch Motorcycles anyagi gondokkal küzdött, Freidl pedig visszalépni kényszerült cégének éléről. Egészen 1980-ig folytatódott a gyártás, amikor pedig már bezárt. 1991-ben Freidl Münch visszatért nyugdíjas éveiből (egy masszív szívrohamot követően) és épített még egy motort: az elborult Münch 2000-et.
A név elárulja a kiadás évét. A legutolsó Münch motorkerékpár egy 1998 köbcentis bölény volt, most már négyütemű, Öhlins felfüggesztés, csúcstechnológiás, szénszálas burkolat jellemezte egy felturbósított Cosworth motorral hajtva. A lovak száma jelentősen több lett, a 2000-es modell már 260 lóerővel hasító szörnyeteg volt, melynek mutatója a 241 km/órát súrolta. A motor Lengyelországban készült, mindössze 15 darabot gyártottak le, mielőtt a gyár végleg bezárt volna. Bár az előző darabok is csillagászati összegekbe kerültek, itt vitték a prímet. Kapaszkodjatok meg, az utolsó munkája Freidl Münchnek 80.000 dolláros összegben került forgalomba. Ez a mai árfolyamban valamennyivel több, mint 23 millió forint. Ez ma is sok pénz, 20 éve pedig…
A márka motorjai szinte eltűntek mostanra. Nem is készítettek sokat, nagyjából 500 darab került forgalomba, azonban csupán 320 darab élt túl, ebből durván 100 van az Egyesült Államokban, 220 pedig valahol a nagyvilágban tengődik.
Motorbarát 