Az oldalon is volt már szó olyan motorkerékpárokról, amelyekbe autók motorját szerelték, olyannal azonban még nem foglalkoztunk, amikor pont, hogy a moci lelke kerül át egy autónak a testébe. Viszont szerintem érdekes téma – s nem mellesleg színesíti az oldal felhozatalát – így arra gondoltam, külön kategóriát hozok létre ezeknek a gyöngyszemeknek. Első alanyunk pedig nem más, mint egy 1981-es Rover Mini vázba öltöztetett, 2004-es ZX-10R motor!

Az 1970 és 1980 között gyártott Minik eredetileg közel literes, sor négyes autók voltak, úgyhogy a ZX-10R lelkének belefabrikálása a kocsiba nem kifejezetten jelentett különösebb nehézségeket a méretekből adódóan.

Azonban az AMT Machine Shop csapata nem csak egyszerűen megcserélte a két motort, hanem az új blokkot beépítette a sofőrülés mögé, ezzel feláldozva a hátsó üléseket, viszont ezzel együtt az erőt a hátsó kerekek felé irányították át. Kicsit még le is ültették. A szekvenciális váltó megmaradt a réginek, azonban a sebességváltót átalakították, hogy kézzel lehessen váltani a sebességek között. A Ninja műszeregységét is megtartották, és meglehetősen jól muzsikál.
Az más kérdés, hogy több, mint valószínű, nem tudnánk elviselni azt az őrjítő hangzavart, ami tombol a kocsiban, maximum füldugóval, de ezt döntsétek el ti magatok és nézzétek meg ezt a kis videót a britektől. Van egy furcsa érzete, és egy kicsit talán vicces összhatása annak, miként hasít a Mini ilyen hanggal.