Úgy vélem, mindannyian voltunk már igazán megrökönyödve egy bizonyos jármű dizájn megoldásain, akármilyen okból. Eme mai darabon pedig, ami a sorozatunk második részét képezi, azért rökönyödhetünk meg, mert világszerte legfeljebb öt darabbal találkozhatunk – mondanom sem kell, jó nagy szerencsével.
A mai nap folyamán megismerkedünk Egon Brütsch nevével, aki szívesen tervezett olyan kocsidizájnt, ami enyhén szólva sem hétköznapinak volt mondható. Igen, ebben a cikkben sokkal inkább autó a jármű, mintsem motor, de a különlegessége miatt megférhet a sorozatban, no meg egy nagyon apró motorvonatkoztatás azért akad benne 😉 🙂 .
Brütsch kreációinak a családi vagyon alapozta meg útjukat a papírlapról az igazi megvalósulásig. A stuttgarti gyökerekkel megáldott család igazi bizniszbirodalmat vezetett a jelentős hasznot hajtó női harisnyákat eladó boltjából a II. Világháború utáni Németországban. Ahogyan sok más gazdagabb család sarja is felfedezte, úgy Brütsch is mondhatni megtalált magában két dolgot: imád autó versenyezni, és tehetsége is van hozzá.
Noha az autók megtervezésében nem remekelt, mindenesetre érdekes formákat volt képes rajzolni, és az egyik ilyen kreáció a Mopetta is. Bár a cikk alanya nem az első próbálkozása volt. Még korábban tervezett egy Spatz nevű autót is, ami eredetileg egy 200 köbcentis erőforrásból táplálkozó, 10 lovas kocsi volt, majd később, a Victoria nevű vállalat tervezett a 250 köbcentis, következő verziót már motorlélekkel kiadni.
Brütsch előszeretettel tervezett kisebbnél kisebb autókat, igazi kis mikró méretűeket a maguk kategóriájában. Ilyen volt például a Zweg, ami magyarul törpét jelent, ebből volt egy-és kétszemélyes is.
Innen jött az egyszemélyes Rolerra, amit pedig még kisebbé kreált, hogy végre megszülethessen a Mopetta. Egy dolgot tartott szem előtt az úriember: a világ legkisebb autóját akarta megteremteni, mindamellett, hogy jól is nézzen ki, illetve titokban tartotta, s pózolt vele pár fotón. Egy dolog izgatta azonban a legjobban: egy kereskedelmi showra akarta elvinni, 1956-ban.
A nagyérdemű pedig válaszolt a Mopettára, már csak egy dolog kellett hozzá: hogy működőképes legyen. Úgyhogy szerzett egy egészen kicsike, 50 köbcentis, kétütemű lelket, amelyet mind motorokban, mind pedig mezőgazdasági munkagépekben használtak és belehelyezte a vázba, ami üveggyapotból készült.
Az 50 köbcenti nyilván a méretek miatt került választásra, de így egyúttal több ember is vezethette, ugyanis nem kellett jogosítvány még ezekben az időkben erre a kategóriára. Az ambiciózus tervező még Berlinre is egy aprócska nyomást helyezett azáltal, hogy elakarta ismertetni, hívják az ő kreációját miniatűr motorcsónaknak – hivatalosan. Persze, ez elég távolt állt a valóságtól.
Georg von Opel – aki nem összekeverendő azzal az Opellel, akire mindenki most gondol első körben – kreatív sugarakat kapott Brütsch mopedjétől és megalkotta a Mopettára nagyon hasonlító, licensz alatt elérhető miniautót a Horex gyárban. Neve Opelit lett volna, de a névadó az utolsó pillanatban inkább megváltoztatta.
Brütsch mindössze 14 darab ilyen mopedet készített el, s napjainkban legfeljebb egy maroknyi létezik már csak. A legnagyobb túlélő mikróautót 2019-ben adták el Sothey aukciójának keretein belül több, mint 24 millió forintért.
Motorbarát 