Indiában úgy tűnik, elég népszerűek ezek a villanyrobogók.

A legtöbbet előrendelt robogó címet is megkapta az Ola.
Az előrendeléseket július 17.-én nyitották meg, majd ezt követően érkezett a hatalmas robbanás, ugyanis több, mint 100.000 előrendelés mindössze egy nap leforgása alatt az Indiában is durva számnak minősül. A népszerűségéhez hozzátesz, hogy az Ola elektromos cirkálóit az a fajta hype járja körül, miszerint ők gyártják Indiában a technológiailag leginkább előre haladott elektromos robogókat. A számok pedig magukért beszélnek.
Komoly tervek vannak azonban még hátra, melyek megvalósításra várnak: Bhavish Aggarwal (cégelnök, Ola Cabs társalapító, CEO) egyik közösségi médiában tett megosztásából kiderült, hogy a cégnek komoly ambíciói vannak egy Ola FutureFactory nevű megagyár felhúzására, mely évente 10 millió villanyos kétkerekűt készítene el. Ezzel gyakorlatilag a legnagyobb elektromos jármű gyárrá válna, amely létezik a világon.